PÉCSI
KERÁMIAMŰVÉSZETI
TRIENNÁLE

2024. MÁRCIUS 9. - ÁPRILIS 21. 
M21 GALÉRIA
PÉCS

Örömmel értesítjük az alkotókat, hogy 2021. után, hároméves ciklusban folytatjuk a nagy hagyományú Pécsi Kerámia Biennálét. 


Előzetes pályázati felhívás: 2023. október 20.-tól

A pályázati felhívás és a letölthető jelentkezési lap
2023. október 30.-tól
jelenik meg.

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány, a KKMM- Nemzetközi Kerámia Stúdió, Pécs Városa, a Zsolnay Örökségkezelő - Pécsi Galériákkal, illetve a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával 2024. március 9. – április 21. között nagyszabású kiállításon kívánja bemutatni a magyar kerámia és porcelánművészet utóbbi éveinek értékeit.

Fontosnak érezzük a nagy múltú Pécsi Kerámia Biennálé hagyományainak folytatását, ezután Triennálé formában, hogy rendszeres bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk az alkotók számára. A kiállításra kerülő anyagot úgy kívánjuk
kiválasztani, hogy az a lehető legteljesebb és legfrissebb képet mutassa a magyar kerámia és porcelánművészetről,
ezért kifejezetten biztatjuk az alkotókat a széleskörű anyaghasználatra, alternatív, újszerű megoldásokra, amelyre a különböző szekciók alkalmat adnak. Erre az M21Galéria óriási, több mint 1000 m2-es területe is lehetőséget ad.

KATEGÓRIÁK

Akiállításra háromkategóriák lehet pályázni:

1. művészi kerámia: egyedi készítésű, szobrászati, installáció (új)

2. design: funkcionális, ipari terméktervezésű, stúdió kerámia és porcelán

3. egyetemi (aktív) hallgatói: a fenti kategóriákban

Egy művész háromkülönböző alkotással, vagy egy sorozatművel, installációval pályázhat. Amérethatár egyedi műveknél:
150 x 150 x 150 centiméter, installációk estében maximum 8 m2. A kiállításra öt évnél nem régebben készített műalkotásokkal lehet pályázni. Az alkotásokban más anyagok is szerepelhetnek, azonban a művek nagyobb részt kerámiából / porcelánból kell, hogy készüljenek.

JELENTKEZÉS

A kiállításra történő jelentkezés ingyenes és kizárólag online történik!

Kérjük a jelentkezési lapot számítógéppel töltse ki és Word formátumban küldje vissza e- mail címünkre. A kiállítási anyag kiválasztását a beküldött fotók alapján végezzük, ezért kérjük, hogy fokozott figyelmet fordítsanak
a beküldött képek minőségére és a kiírásra, ugyanis a hiányosan kitöltött/megküldött jelentkezés vagy nem megfelelő minőségű képek használata a pályázatból való kizárást vonhatják magukután!

Tisztelettel kérjük, hogy küldje el pályázati anyagát az alábbi e-mail címünkre (keramia2024pecs@gmail.com).

A pályázat nyitott minden magyar alkotó számára, beleértve a világ különböző országaiban élő magyar keramikusművészeket is, ezért kérjük, hogy hívja fel külföldön élő magyar művész kollégái figyelmét is a pályázatra.

A PÁLYÁZAT MENETE

Előzetes pályázati felhívás: 2023 október 20.-tól

▸ Apályázati felhívás és a letölthető jelentkezési lap 2023. október 30.-tól megtalálható a KKMM–Nemzetközi   
   Kerámia 
Stúdió honlapján: www.icshu.org/Triennale.html
▸ Apályázati jelentkezési lap és a képanyagok beérkezésének határideje: 2024. január 15.
   éjfél: keramia2024pecs@gmail.com
▸ Akiállítási anyag kiválasztásának időpontja: 2024. január 20-ig

A ZSŰRI TAGJAI

▸  Prof. Fusz György Ferenczy-díjas keramikusművész, a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány kuratóriumának elnöke
▸  Geszler Mária Kossuth-díjas keramikusművész, Akadémikus
▸  Kemény Péter Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, egyetemi adjunktus
▸  Kárpáti Katalin JPMmuzeológus, művészeti menedzser
▸  Sütő Erika Formatervezési-díjas keramikusművész, designer, a KKMM-Nemzetközi Kerámia Stúdió vezetője

A zsűri fenntartja jogot, hogy egy művésztől a kiírásban szerepelt és beküldött darabszám helyett kevesebbet, vagy többet válasszon ki a kiállításra.

▸  Értesítés a pályázat eredményéről: 2024 január 25-ig.
▸  A kiállításra kiválasztott alkotások beküldése: 2024 február 12-15. között.

Akiválasztott műveket a kiállítóknak kell az alább felsorolt helyszínek egyikére eljuttatni (munkaidőben, 9-15 óra között) biztonságosan becsomagolva és névvel ellátva.

▸  Pécs / Zsolnay Negyed / M21Galéria
▸  Budapest / Budapest kerámia telephelye / 1194, Budapest, Fadrusz utca 2. XIX. ker.

A biztonságos szállításról, a ki és becsomagolásról gondoskodunk. Az M21Galéria a kiállítás őrzéséről. Azonban a költségvetés méretei nemteszik lehetővé a külön biztosítást, ezért kérjük a körültekintő, alapos csomagolást.
Avisszaszál-
lítás is ezekről a helyszínekről történik, később egyeztetett időpontban.

A díjátadás és a kiállítás ünnepélyes megnyitója 2024 március 9.-én, 11órakor lesz az M21Galériában, Pécsen.

A PÉCSI KERÁMIAMŰVÉSZETI TRIENNÁLÉ DÍJAI

Lehetőség szerint minden kategóriában az I.-II.-III. helyezettnek magas pénzdíjak kerülnek átadásra, amelyeket indokolt esetben a zsűri megváltoztathat. Továbbá Emléklapok kerülnek kiosztásra a kiváló munkákért.

Terveink szerint később egy válogatott anyag bemutatásra kerül majd Kecskeméten, a Nemzetközi Kerámia Stúdió kiállítóhelyén, a Kápolna Galériában. Akiállításról online, valamint a lehetőségektől függően nyomtatott katalógus is készül.

Fontos információ:

A díjat nyert alkotókat hagyomány szerint kérjük, hogy egy, a kiállításon szerepelt munkájukat ajánlják fel a Kortárs Kerámiaművészetért Alapítvány gyűjteményébe, amelyek így a KKMM–Nemzetközi Kerámia Stúdió gyűjteményében lesznek megőrizve. És ezzel nagyban gazdagítják a nemzetközi hírű gyűjtemény gyarapodását. Ezért kérjük az alkotókat, hogy saját tulajdonban lévő alkotásaikkal pályázzanak, illetve a jelentkezési lapon tüntessék fel ennek tényét.

Kérjük, hogy minden jelentkező a következőket szíveskedjen a keramia2024pecs@gmail.com címre 2024. január 15. éjfélig beküldeni:

▸  Kitöltött jelentkezési lap - Word formátumban.
▸  Rövid szakmai önéletrajz (max. 1oldal) - Word vagy PDF formátumban.
▸  Beküldött pályamű (rövid, max. 200 szavas) bemutatása - Word vagy PDF formátumban.
▸  Az alkotó fényképe - JPG formátumban 
   (jó minőségben, min. 300 DPI felbontásban, a kép mérete ne legyen nagyobb, mint 2 MB).
▸  Két-két darab, különböző nézőpontból, fehér vagy semleges háttér előtt készített fotó minden pályaműről
   (jó minőségben, min. 300 DPI felbontásban, a képek mérete nem lehet nagyobb, mint 2 MB). Kérjük a képeket a     
   képfájlok elnevezésében műtárgyadatokkal (alkotó neve, műtárgycím) ellátni.

Kérjük a jelentkezőket, hogy fokozott figyelmet fordítsanak arra, hogy jól használható, jó minőségű képekkel pályázzanak, valamint az előírt oldal vagy karakterszámot tartsák be a jelentkezés során.

A jelentkezési lap elküldésével egyben a pályázó elfogadja a kiírásban leírt feltételeket!

VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT!

Fusz György / AKortárs Kerámiaművészetért Alapítvány kuratóriumának elnöke
Sütő Erika / A KKMM-Nemzetközi Kerámia Stúdió vezetője

Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek
NEMZETKÖZI KERÁMIA STÚDIÓ

Kecskemét Contemporary Art Studios
INTERNATIONAL CERAMICS STUDIO

Address:

Kápolna u.11,
Kecskemét 6000
Hungary

Phone:
+36 76 486867

Email:

Steve Mattison: icshu@me.com 
Erika Sütő: studiovezeto@kkmm.hu
NKS Office: icshu@t-online.hu

Subscribe to get news and updates in English

SUBSCRIBE

Iratkozzon fel a magyar hírlevélre

FELIRATKOZÁS